A SÍN Művészeti Központ küldetése egy partneri kapcsolatokon alapuló, kreatív alkotói közeget teremtő “safe space” (azaz biztonságos tér) létrehozása, a produkciós ház működtetésén keresztül. Együttműködünk az alkotókkal művészeti folyamataikban, partnereik vagyunk produkcióik és egyéb projektjeik megvalósításában, közösen dolgozunk karrierjük fejlesztésén. Tudást fejlesztünk és adunk át, hazai és nemzetközi partnereinkkel együttműködve. >>> tovább
A Meeting Point kollektíva első egész estés produkciója érzékeny és játékos találkozás két, egymással párhuzamosan fejlődő szubkulturális világ között. Egy kortárstáncos és egy hiphop táncos a nulláról indítja újra az ismerkedést, miközben saját műfaji és személyes határaikat is újragondolják. A kapcsolódás folyamatán keresztül önmagukat és a tánchoz fűződő viszonyukat is újraértelmezik. A múlt felé forduló reflexió, a jelenben való keresés, a virtuozitás, az absztrakció és az önirónia egyszerre vannak jelen ebben az előadásban, amely betekintést enged az előadók legemberibb rétegeibe is.
A Meeting Point Kollektíva 2026 tavaszán alakult. Alapítói és alkotói Oberfrank Réka és Katona Péter: Réka kortárstáncos, Peti hiphop táncos. Első egész estés produkciójuk e két műfaj találkozásából indul ki. Mire determinál bennünket az előadóművészeti közeg? Hogyan láttatnak minket a saját közegeink, és mi történik, amikor kilépünk ezekből a megszokott szerepekből? Kik lennénk, ha mindent elölről kezdhetnénk?
BEMUTATÓ: 2026. szeptember 25-26. // @MU Színház
Jegyvásárlás ITT
Örömmel osztjuk meg, hogy idén két, a SÍN-hez kötődő produkció is meghívást kapott a Sziget Fesztivál programjába. A fesztivál színházi és táncprogramjai között augusztus 12-én látható lesz a Meeting Point kollektíva (Oberfrank Réka és Katona Péter) új előadása, a „C.mmon”, amely egyben a kollektíva debütálása is. Duettjükben két karakteres táncos világa, valamint a kortárs tánc és a hiphop találkozik. Bár különböző háttérből érkeznek, mozgásban, ritmusban és jelenlétben közös nyelvet keresnek. Az előadás a találkozásról szól: hogyan tudjuk megőrizni egyéniségünket úgy, hogy közben valódi kapcsolódás jön létre.
Augusztus 14-én és 15-én
pedig Mészáros Máté, Szombathy András, Keresztes Patrik és Gryllus Ábris Éjfekete folyó című előadása lesz látható, amely a mozgás, a zene, a videóprojekció és a videójátékok világának találkozásából létrejövő fiktív térbe invitálja a nézőt. A színpadon a „játékos én” két oldala jelenik meg: a tudatos irányító és annak tudattalan, testi kivetülése. A félhomály és a sötétség nem csupán látványelem, hanem érzékelési állapot: bizonytalanságot, átmenetiséget és a valóság elbizonytalanodását hozza létre. Az előadás nem hagyományos történetmesélésre épül, hanem intenzív, többirányú érzéki tapasztalatot kínál.
A programokról további információ a Sziget Fesztivál honlapján érhető el.
Itt tudsz feliratkozni:
Sikeresen feliratkoztál a hírlevelünkre.
Folyt.köv. programunk középpontjában a művészeti fenntarthatóság áll, hogy az alkotók valóban időhöz és térhez jussanak. Visszajelzést gyakran csak a bemutatott előadás után kapnak, mi viszont szeretnénk biztosítani egy olyan közeget számukra, ahol már a munkafolyamat közben is kérdéseket lehet feltenni, és a készülő munkák már ekkor is megmutathatók, és ahol a visszajelzés nemcsak lehetőség, hanem a folyamat szerves része.Gyertek el, és nézzetek bele az idei nyertesek még formálódó előadásába!